Augusztus 14.
Terv: utazás Saaremaa szigetéről Jürmalába (Lettország), kb. 380 km

Meglepően hideg volt a reggel, a kempingben lévő kis halastó gőzölgött a 9-10 fokban. A faházat könnyű volt kipakolni, így nagyon korán, nem sokkal nyolc óra után elindultunk Jürmala felé. Egy rövid vásárlást követően pont jókor értünk a komphoz, felgurultunk és már ment is Virtsu felé. Eseménytelen autózás következett Lettország felé a  Via Balticán.

Itt ugyanaz a kerékpárút megy, mint Fertődön.

 Átérve eleinte folyamatosak voltak az útépítések, eléggé lelassultunk, egy helyen megálltunk a homokos tengerparton is.  Jürmala felé valahogy bevitt az út Riga központjába, az volt talán a legrövidebb, így már kocsiból láttunk egy-két épületet.

Meglepetésként ért bennünket, hogy Jürmala előtt Behajtani tilos táblák voltak, valami útdíj megfizetése kivételével. Volt rendőr is, kiderült, hogy az ott lévő automatából egy két eurós behajtási jegyet (propuszk) kell váltani. Ahogy az útikönyvben is állt, Riga és környékén minimális többséget alkotnak az orosz nyelvűek, végre lehet oroszul beszélni! Rendőrrel, boltossal, pincérrel, wc-s nénivel, stb.

Jürmalában eredetileg a Nemo kempinget nézegettem, bár nem volt annyira szimpatikus, túl nagynak láttam és csak ők nem válaszoltak a foglalásomra. Közelebb esett a Kemping Jürmala, oda mentünk be. Ez kicsit több éjszakánként, mint az eddigi sátrazós kempingek, kb. 35 euró árammal együtt ötünknek, ez itt nagyon felkapott környék. Meglehetősen nagy terület, van is vendég, kiszolgáló helyiségből van kevés. Mögötte fenyőerdő, aztán a homokos tengerpart jön.

Sátorállítás után hárman fürödtünk a tengerben, a víz nagyon kellemes, a partnál sokáig sekély, a szél miatt a levegő hűvös.

Ezután a holnapi program tervezése miatt –Hogy megyünk be Rigába? – elmentünk a vasútállomásra tájékozódni. Kb. félóránként mennek vonatok Rigába, az út 25 perc, a jegy egy irányba 1.50, oda-vissza 2.93 euró fejenként. Praktikusnak láttuk másnap a vonatot választani, a vasútállomás Rigában a központban van.

A központ felfedezése és vacsorázó hely keresése és ivóvíz vásárlása következett, kerékpárral. A beülős éttermek elég drágák, bisztrók vannak olcsóbban, de találtunk egy Tokio nevű helyet, ahol megfelelőnek tűntek az árak, kiszolgálás és a választék is. Azzal fogadtak, hogy a szusira másfél órát kell várni. Mondtuk, jó, azt úgysem kérünk. Miután felvették a rendelést tőlünk, megkérdezték, mennyi időnk van. Nem is értettük a kérdést. Erre mondták, hogy egy óra, míg hozzák. Ennek nem örültünk, de legalább a sétálóutcában ültünk és volt módunk a személyzet , vendégek és járókelők tanulmányozására, ezzel pedig elszórakoztattuk magunkat, bár este hiányzott ez az elpocsékolt idő. Rengeteg pincér volt, főpincérfélék álldogáltak hosszan a bejárat előtt és beszélgettek. Néha elsétált ott egy fehéringes férfi, aki tulajdonosi szemmel tekintgetett körül. Az étel egyébként jóízű volt, nem túl nagy adagok, jó áron, például misoleves, padlizsán mozarellával, baconba csavart csirkemelldarabok.

Még éppen beértünk a 10-ig nyitva tartó boltba, aztán lámpafénynél pumpáltuk a matracokat, blogírásra már nem volt idő este. Vízben úszó zuhanyzók jutottak csak, rossz kivitelezés, a víz nem a megfelelő irányba folyik, zuhanyzás után vízben áll az ember.

Nap  bácsija: fehér inges, jól megtermett étteremtulajdonos.

Nap nénije: étteremben vendég nő, aki a gyerekek szerint elaludhatott a napon napszemüvegben, mert úgy égett le, hogy látszott a szeme körül a szemüveg helye.