2015. július 29., szerda

Augusztus 16.
Pihenés Jürmalában, Kemeri Nemzeti Park, kisebb kerékpártúra, séta;

Ma kisebb biciklitúrát tettünk a Kemeri Nemzeti Parkba, a Sloka tóhoz. Azt gondoltam, kicsit közelebb van, végül oda-vissza 42 km-t mentünk, a délutáni biciklizést is hozzáadva 55-60 km lett a vége.
Reggel a parton indultunk el, ahol a kemény, ledöngölt homokot kerékpárútnak jelöli a térkép, és sokan használják is. Szép látvány volt útközben jobbról a tenger. Ilyenkor látszik igazán, milyen hosszú is itt a homokos szakasz, 12 km-t mentünk a kempingtől az egyik irányba, és nem is látszott még a vége, közben sem volt semmilyen épített vagy természetes akadály. Ugyanezt a másik irányba is megtehettük volna. A homokon biciklizésnél csak arra kellett figyelni, nehogy puha homokra fussunk, ott esés is lehetett volna.
Kemeri felé biciklizve volt később sokféle kerékpárút, legtöbbször nagyon jó minőségű. Miután feljöttünk a tengerpartról,  Jürmala lakóházait elhagyva erdők mellett bicikliztünk tovább.
Több tó is van a nemzeti parkban, a Sloka tó a legnagyobb. Ez valójában kicsit hasonló mocsárvidék, mint amit Észtországban láttunk.





Biciklizés a tengerparton

Kilátó a tónál

Visszafelé jövet Jürmala határánál egy steak étteremben ebédeltünk, megint csak jót, jó áron. Jellemző a lett-orosz-angol nyelvű étlap képekkel. Mindig van többféle halétel, több helyen jellemző a változatos, keleties vagy éppen mexikói fűszerezés, egy étterem sokszor kínál egyszerre kínai, japán, lett fogásokat és pizzát is.
Délután pihengetés volt a kempingnél, ahonnan megfogyatkozott a vendégsereg, szinte kiürült, ezt nem nagyon bánjuk. Hárman fürödtünk a tengerben, a víz 21-23 fokos lehetett, nagyon sekély és a szél miatt jó hullámok voltak.
Később még bicikliztünk egyet Jürmala belvárosában, de túl sok ember és autó volt. Kicsit olyan ez, mint otthon a gyógyközpontok, esténként kijönnek az üdülőkből sétálni a vendégek. A város elhelyezkedése talán Siófokhoz vagy Jesolo-hoz hasonlítható, hosszan elnyúlik, kicsi városmag. Az épületek viszont egységesebbnek tűnnek és a fenyves is szinte szünet nélkül végig húzódik. 

Koncertterem Jürmala központjában


Az egyik modern szálloda

Ez kívülről kevésbé modern, viszont voltam itt két hónapja konferencián. Este idáig bicikliztünk.

Ez a társaság csoportosan, zenére szambázott a vízben.

Nap nénije: (döntés később)
Nap bácsija:
Holnap indulunk tovább utolsó baltikumi szállásunkra, újra Litvániába.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése